Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk, a psorinet.hu honlapon „sütiket" (cookie) használunk. Ha a továbbiakban a beállítások változtatása nélkül marad honlapunkon, akkor azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, amit a „süti" használatával a psorinet.hu weblapon megkap. A sütit természetesen bármikor elutasíthatja, törölheti is számítógépéről, de ez esetben nem biztos, hogy a honlap minden funkciója megjeleníthető. Részletesebben itt: Wikipédia. A jobb oldali (kék) gombra kattintva elutasítja a sütit, és úgy lép tovább.

Ebben a cikkcsoportban a Szegedi Pszoriázis Egyesület (2014 júniusa előtt Klub) egyesületi összejövetelein - klubnapjain - történt érdekesebb eseményekről számolunk be.

A Szegedi Pszoriázis Egyesület szeptemberi összejövetelén remek előadást hallottunk Varga Mónika klinikai gyógytornásztól. Az alábbiakban rövid összefoglalót adunk a 30 perces előadásból.

Mi is a mozgásterápia lényege? Nagyon sok minden tartozhat bele – attól függően, hogy milyen betegségről beszélünk, milyen a beteg állapota, milyen életkorban van, milyen lehetősége van a mozgásra, stb.. Tehát próbáljuk azt elképzelni, hogy egy nagy zsákban benne vannak a mozgásterápia elemei, és abból kell kiválogatni – mindenkinek egyénileg, testre szabva – a tornát, a kezelést, ami neki a legjobban megfelel, és javítja az ízületek állapotát, vagy esetleg a fizikai állóképességet.  Ugyanis arra is gondolnunk kell, hogy akinek sokáig fájdalmas az ízülete, persze, hogy nem mozog annyit, amennyit kellene, még a hétköznapi tevékenységét sem végzi úgy, mint pl. egy egészséges ízületű ember. Természetesen a fizikai teljesítőképessége is romlik, mert nem tud úgy, és annyit mozogni, mint egy egészséges ember. Egyszer aztán azt veszi észre, hogy hoppá, most már a kevesebb munka is nagyobb fáradtsággal jár, mint azelőtt. Ezért nagyon fontos, hogy amikor éppen jól vagyok a bőrömben meg az ízületeimmel, akkor kell elkezdeni a mozgásterápiát, hogy még egy kicsit jobban legyek.

Mit is jelent ez? Mondjuk, próbáljuk meg a fejünk fölé felemelni a karunkat, és tapasztaljuk, hogy csak alig vállmagasságig bírjuk emelni, utána már rendesen nyilall, meg húz. Tapasztalom, hogy nem tudok felnyúlni a felső polcra, amire két évvel ezelőtt még fel tudtam nyúlni. Az egyik célom tehát az, hogy növeljem a mozgáslehetőségemet a karomban, a derekamban meg mindenhol, hiszen nagyon sok olyan apró tevékenység van, amihez nekem nagyon fontos, hogy az ízületeim jól mozogjanak. A másik dolog viszont, amint már említettem: ha az ember nem mozog, akkor gyöngül. Ez egy törvényszerűség, erre még nem találtak ki sem pirulát, sem egyéb szert: aki nem mozog, a mozgáshiány következtében legyengül. A mozgásra még akkor is szükség van, ha esetleg a mindennapi tevékenységeket az ízületi bántalmak már akadályozzák, de esetleg tudunk olyan tornagyakorlatokat csinálni -- akár ágyban fekve is, amelyekkel tudjuk az ízületeinket erősíteni, anélkül hogy pl. egy kört kellene futni a ligetben, vagy úszni kellene pl. ezer métert.

Mire lehet még jó a mozgásterápia? Hát például ilyen a nyújtás. Ha az ember nem mozgott egy teljes mozgáspályán, azaz nincsenek meg mindenhol a végmozgások az ízületben, akkor az izmok le fognak tapadni. Ilyenkor már nem is az ízület fáj, hanem az izom, mert az húzódik, mert már hetekig vagy hónapokig, vagy akár évekig nem volt teljesen kimozgatva. Ilyenkor jön a nyújtás, amikor az izmokat próbáljuk egy kicsit nyújtani azokon a helyeken, ahol le vannak tapadva és le vannak merevedve.

A pikkelysömörrel együtt előforduló ízületi betegség, az artritiszes állapot egy komoly dolog. Ha pl. valaki már az élete során nagyon sok munkával járó megterhelő mozgást végzett, és az még esetleg féloldalas mozgás is volt, előfordulhat, hogy már egyébként is bekövetkezett volna az ízületek kopása, akkor erre még rátesz egy lapáttal az artritisz. A fizikai munka mellett ez mindenképpen egy negatív befolyásoló tényező, amit a terápiánál figyelembe kell venni. A másik eset, ha pl. eleve mozgásszegény életmódot folytat valaki, akkor nyilvánvalóan már egy eleve rosszabb helyzetből indul, amikor elkezdődnek ezek a gyulladásos tünetek az ízületeiben. Ha eleve nincs rendesen mozgatva az ízület, van már egy elinduló kopás, és gyengébb az izomzata, mert mozgásszegény életet él, csak ül a fotelben egész nap, akkor még nehezebben kezdhető el a mozgásterápia, mert először is vissza kell hozni a hétköznapi mozgásokat a páciensnél…

A következő, amit meg kell említenünk, az a túlsúly. A túlsúly mindenre negatív hatással van a szervezetünkben, akármilyen betegséget is nézünk – esetleg csak az arc ráncait palástolja el egy kicsit. Az ízületeknek (pl. csípőnek, térdnek) nem mindegy, hogy naponta 60 kilót kell-e cipelnie, vagy 120-at. Nagyon fontos, hogy az ízületi bántalmaktól szenvedő beteg komolyan fontolja meg a súlycsökkentést, mert nem mindegy, hogy évekig cipelem a túlsúlyt, és csak akkor kezdek a fogyással foglalkozni, amikor a bántalmak már elhatalmasodtak és rettenetesen fájnak az ízületeim, vagy mindjárt melegében, az ízületi problémák megjelenésekor azonnal nekiállok csökkenteni a súlyomat. Természetesen itt most nem a 4-5 kilós súlyfeleslegről, hanem a 35-40 kilósról van szó. A súlycsökkenés eredményezheti, hogy az artritiszes beteg állapota sokkal lassabban rosszabbodik, és sokkal később jut el abba az állapotba, hogy már gyógyszereket kelljen szednie az ízületi gyulladására, vagy akár az is, hogy el sem jut az élete folyamán egy ilyen stádiumba, mert a leadott kilókat nagyon megköszöni a szervezete.

A veleszületett rendellenességek szintén hátrányosan befolyásolják az ízületek állapotát: ha valakinek, mondjuk, van egy születési ízületi rendellenessége, az szintén hátrányosan befolyásolja az állapotát, és ugyancsak hasonló hatással vannak az ízületek állapotra az esetleges baleseti sérülések is.

Az ízületeink védelmére a mindennapokban is oda kell figyelni. Például nem jó az, ha a 20-25 éves matracokban szépen elfekszünk, amelyek már alaposan kigödrösödtek. Ez egy gerincproblémás embernek nem jó. Hogy az ágyunk a hibás-e a derékfájásunkért, azt akkor tudjuk megállapítani, ha pl. elmegyünk valahova, más környezetbe, akár nyaralni, akár rokonlátogatóba. és pár napig, vagy egy hétig másik ágyban alszunk. Reggelente aztán megállapíthatjuk, hogy ebben az ágyban kényelmesebben fekszünk-e, vagy ha azt tapasztaljuk, hogy nem a szokott kényelmetlenségekkel és merevséggel ébredünk, akkor azért érdemes elgondolkodni azon, hogy nyilván nem csak a levegőváltozás hozza ezt a javulást, hanem esetleg az otthoni ágyat is érdemes lenne kicserélni.

Érdemes ügyelnünk a testtartásunkra. Nem mindegy, hogy hogyan ülünk. Ha már hosszabb ideje bele vagyunk süppedve a székünkbe, és ellazultunk, időnként érdemes megnézni és összekapni magunkat, és egy kicsit kihúzni a testtartásunkat. Ha ezt megszokjuk, már olyan rutinossá válhat, hogy ülés közben időnként automatikusan kihúzzuk magunkat. Persze, ez nem gyakori, de lehetőségként érdemes felvetni – érdemes megpróbálni.

Másik gyakori tevékenységünk a lehajlás. Példaként említsük akár a fogmosást: nem mindegy, hogy azt a két-három percet milyen hajlított testtartással tesszük: legörbülve, vagy egyenes háttal. Ez szinte minden háztartási tevékenységgel kapcsolatban is elmondható: rendkívül fontos az ízületi bántalmak csökkentése, illetve kialakulásának késleltetése szempontjából az, hogy hogyan bánunk a testünkkel.

Nem szabad megfeledkeznünk egy másik fontos és gyakori testhelyzetünkről: ez az ülés. Nem mindegy, hogy hogyan ülünk. Ülés közben érdemes a gerincünk három szakaszára odafigyelni. Először is érdemes néha a nyakunkat „megnyújtani”, azaz felfelé kinyújtózni. Már ez a mozdulat önmagában nyújtja az egész gerincet. A mozdulat következtében kiemelem a mellkasomat, vagyis a lapockámat és a vállamat egy kicsit hátrahúzom, ezzel a mellkas kiemelkedik. A karokat e test mellett tartom, és a fenekemet egyszerűen összeszorítom magam alatt, aztán ellazítom. Ezzel a mozdulatsorral már ki is húztam az egész gerincemet. Ha ezt a kis gyakorlatot hosszabb ülés közben néhányszor, akár óránként egyszer-egyszer elvégzem, már csökkentettem a gerinccsigolyák terhelődését.

Ezek a mindennapos, hétköznapi mozgások. A tornagyakorlatokkal azért nem foglalkozunk most, mert azok teljes mértékben egyénre szabottak, attól függnek minden esetben, hogy kinek milyen ízületi problémái vannak, mely ízületek érintettek, milyen a páciens általános egészségi állapota, saját fizikai teljesítőképessége stb. Érdemes megjegyezni: a gyógytorna mindig egyéni, személyre szabott. Megjegyzendő, hogy van ugyan csoportos gyógytorna is, de a csoportba mindig hasonló problémákkal küzdő egyének vannak, hasonló ízületi problémákkal, amelyeknek a kimozgatása, lazítása hasonló gyakorlatokkal elérhető.

Ne feledkezzünk meg a sportról sem! Szerencsére ma már Magyarországon is kialakulóban van az a szemlélet, hogy nem csak a fiataloknak áll a világ a sport szemszögéből. A közösségi sportlétesítményekbe el lehet járni idősebb korban is. Vannak olyan sportok, amelyeket idősebb korban is meg lehet találni, ki lehet próbálni, és lehet is gyakorolni. Ilyen például az úszás is: az úszás az ízületi betegségben szenvedőknek nagyon-nagyon-nagyon jó. Persze, a pszoriázisban szenvedők mondhatják, hogy a bőrük állapota ezt nem teszi lehetővé. De ha egy kis esély van arra, hogy a tünetmentesség révén eljuthatunk az uszodába, nem szabad kihagyni. Mindenkinek javaslom: keresse fel az uszodát! Lehet akár simán úszkálni is, de lehet víz alatti tornákat is végezni – ezeknek rendkívül jó hatása van a beteg, fájdalmas ízületekre. A vízi tornát reumatológus is felírhatja, így az uszoda használata tb-támogatással is elérhető. A vízben végzett gyakorlatok során minimális terhelés van az ízületeken. A túlsúllyal küszködők számára különösen előnyös ez, mert a vízben hatalmas megterheléstől szabadulnak meg a térd- és bokaízületek, könnyebb azok mozgatása, lazítása. Nem kell attól megijedni, hogy valaki esetleg nem tud úszni, hiszen a gyógytorna nem mélyvizű medencékben folyik. Ha a vízben csak le-föl sétálgatunk, már azzal is folyamatosan mozgatjuk a végtagokat, és nem fáradunk el, hiszen a vízben könnyebbnek érezzük a testünket.

Nagyon jó eszköz az ízületek mozgatására a bicikli, a kerékpár. Úgy mozgatja meg a testünk alsó részének ízületeit, hogy nincs rajtuk a testsúlyunk. A testsúly a bicikli ülésén van. A pedál tekerésével csak az izmokat dolgoztatjuk, s ez azok számára nagyon előnyös, akinek a lábízületeivel vannak problémák. Sokszor halljuk ennek a témának a szóba kerülésekor, hogy „jaaa, nekünk is van szobakerékpárunk, de…” A szobakerékpár nem ruhafogas: legyen a szoba része, még akkor is, ha nem annyira esztétikus, és használjuk, amikor csak tehetjük! Amikor a tévében a kedvenc sorozatunkat, vagy a híradót nézzük, pattanjunk fel a szobabiciklire, és kezdjünk el tekerni! Egyszer csak vége a sorozatnak (ami, mondjuk, ötven perces), és akkor rádöbbenünk: jé, ötven percet tekertünk! Természetesen ügyeljünk arra, hogy a szobakerékpár nehézségi fok, ülésmagasság, kapaszkodó tekintetében legyen megfelelően beállítva, és ha rendszeresen, vagy legalább amikor megtehetjük, használjuk, örülhetünk az eredményeknek. 

Bizonyára hallottuk már a pilates nevű tornát. Ez kimondottan a gyógytorna elemeire épült, nincs benne semmi megerőltető ugrabugrálás, vagy gyakorlat. A pilates-gyakorlatok segítségével megnő az izmok és az ízületek állóképessége, és csökken a sérülékenységük, hatással vannak a test, illetve a törzsünk szinte minden izmára; ez a torna elsősorban a hát- és gerincpanaszok, reumatikus és ízületi betegségek esetén jelent hatékony segítséget. A gyakorlatokra el lehet menni idősebb korban is, azoknak is, akiknek kevésbé mozognak az ízületei.

A nemrégen Szegeden is elindított átváltozás-program keretében arra buzdítunk mindenkit, hogy személyi mozgásproblémáival keressenek bennünket a már ismert telefonszámon, Tóth Tiborné Márta szakasszisztensnél. A program keretében a jelentkezők számára kidolgozzuk a személyre szabott megfelelő gyógytorna-gyakorlatokat, amelyeket otthon is végezhetnek, de szívesen segítünk dönteni abban is, ha valaki felhív bennünket, és elmondja, hogy milyen tornára szeretne jelentkezni valamelyik fitnesz-klubban – fejezte be előadását Varga Mónika klinikai gyógytornász. 


Pillanatképek a találkozóról: a hallgatóság Varga Mónika gyógytornász előadásán (balra és fent), egy kis „nass" az előadás után (jobbra).

Az alábbi, 3 perces videóban a valóban remek előadásból kapunk ízelítőt (mobiltelefonos felvétel): 

 
Hozzászólás (0) Találatok: 275

Péter és Pál napján, 2016. június 29-én tartotta nyári szünet előtti – félévzáró – találkozóját a Szegedi Pszoriázis Egyesület.

A találkozón Tóth Tiborné Márta, a bőrklinika Pikkelysömör Centrumának szakasszisztense az egyesület Tanult Beteg Programjának keretében tartott előadást „Hogyan mondjam el…?” címmel arról, hogy a pácienseknek hogyan kellene felkészülni a kezelőorvos meglátogatása előtt, mi mindent kell (illetve ajánlatos) az orvossal közölni, miket kell megjegyezni a látogatáson közölt sok-sok fontos információból.

A nyári hőség és a kora délutáni kezdés ellenére szép számú közönség hallgatta az előadót, aki bevezetőjében elmondta, hogy az előadás központi témája az, amit érzésünk szerint mindannyian tudunk, de adott helyzetben mégsem tudjuk minden részletében alkalmazni, illetve nem mindig vagyunk tisztában azzal: hogyan kommunikáljunk a kezelőorvosunkkal.

Tóth Tiborné Márta szakasszisztens előadásának összefoglalása olvasható az alábbiakban:

Nem csak a betegek szoktak panaszkodni az orvosaikra, hanem az orvosoknak is vannak gondjaik a betegeikkel. Az orvosok a páciensek kommunikációjával kapcsolatban azt szokták felvetni, hogy a páciens terjengősen beszél, vagy csak általánosságban beszél a panaszairól (pl.: „nem jól vagyok” – az orvos azonban ebből nem tudhatja, hogy mi is a beteg baja), esetleg a páciens nem tudja megmondani, hogy milyen gyógyszereket szed. Gyakran hangzik el valami ilyesmi válasz a felírt gyógyszerekkel kapcsolatos kérdésre: „tudja doktor úr, olyan kicsi, fehér, kerek” – ilyen alakú gyógyszerből azonban több ezer van. Előfordul az is, hogy a páciens nem hozza magával a korábbi leleteit, zárójelentéseit, esetleg nem tartja be az orvosi javaslatokat. Gyakori probléma továbbá, hogy a betegek eltérnek az orvosi javaslatoktól – erről azonban az orvost nem szokták tájékoztatni. Egy kivetített karikatúrával érzékelte a gyakori helyzetet.

Nem csak az orvosoktól kellene várnunk a javulást, hanem mi magunk is tehetünk érte. Így van ez az orvos-beteg kommunikációval is.

A továbbiakban olyan javaslatokat szeretnék összefoglalni, amelyek segíthetik az orvos-beteg kommunikációt.

Nézzük meg először, hogy mit tehet a beteg még a rendelőbe indulás előtt!

Mindenekelőtt készítse össze a korábbi egészségügyi papírjait! Hasznos ezeket időrendbe rakni. Ha ugyanis a beteg elviszi a korábbi leleteités a zárójelentéseita kezelőorvoshoz, akkor előfordul, hogy az orvos szinte elvész a sok papír között. Amennyiben a korábbi egészségügyi papírjait a páciens egy iratrendezőbe gyűjti, és azokat időrendbe rakja össze, akkor az orvos gyorsan és könnyen át tudja tekinteni a korábbi leleteket, és a páciensről is kedvező képet alakít ki. Nagyon fontos lenne továbbá, hogy legyen egy olyan listánk is, amelyen az aktuálisan szedett gyógyszereink neve és adagolása szerepel. Érdemes ezt a listát mindig magunknál tartani – például az irattartónkba tenni. Így még akár sürgősségi helyzetekben is láthatják az orvosok, hogy milyen gyógyszereket szedünk.

Érdemes előre felkészülni az orvossal való találkozásra. Gondoljuk végig, hogy mit szeretnénk majd elmondani, mit szeretnénk kérdezni, vagy kérni az orvosunktól. Mindezekről készíthetünk jegyzeteket is, amiket magunkkal vihetünk a rendelésre.

Az orvosi rendelőben legtöbbször kevesebb a ránk fordítható időannál, mint amennyit mi szeretnénk kapni. Ezért nagyon jó, ha betegként mi is jól gazdálkodjunk az idővel. Sok páciens először a betegsége történetét kezdi el mesélni, annak részleteiben veszik el. Az orvosokat azonban leginkább az éppen aktuális tünetek és panaszok érdeklik – érdemes tehát a beszámolónkat ezekkel kezdeni!  

Az orvos időnként félbeszakít bennünket, kérdez tőlünk, és így elkanyarodhat a beszélgetés, ezáltal pedig egy-egy fontos panasz néha szóbasem kerül. Nagyon fontos ezért, hogy az orvossal való találkozásunk során minden panaszt és tünetet említsünk meg! Ha félbeszakítana bennünket, akkor válaszoljunk a feltett kérdésre, utána pedig térjünk vissza az eredeti mondandónkhoz. Azokróla panaszokról és tünetekről is beszéljünk, amiket mi esetleg nem tartunk fontosnak, vagy amikről nehéz beszélnünk, mert orvosi szempontból nézve ezek is fontosak lehetnek!

Mindaz, amit az orvosi rendelőben mondanak nekünk, néha annyira bonyolultnak tűnik, mintha idegen nyelven lenne közölve. Éppen ezért a megértés szempontjából igen ajánlatos, hogy a beteg is kérdezzen! A legfontosabb kérdések, amelyekre választ kell kapnunk a találkozás során, a következők:    

– Mi a diagnózisom?
– Mit kell tudnom erről a betegségről?
– Miben segíthet a gyógyszeres kezelés?
– Milyen gyakran és mennyi ideig kell szednem a felírt gyógyszert?
– Mennyi idő múlva tapasztalhatom majd az állapotom, illetve a tüneteim javulását?
– A gyógyszerszedésen kívül mit tehetek még azért, hogy javuljon az állapotom?

(Természetesen nem szükséges minden kérdést feltenni a fentiek közül, hiszen az orvosokmaguktól is elmondják a szükséges információkat. Ez a kérdéssor csak egy emlékeztető arról, hogy mi mindent érdemes tudnia a betegeknek a betegségükről.)

 A legtöbb beteg azt igényli, hogy az orvosa mondjon el neki mindent a betegségéről, állapotáról. Ezt azonban nem csak az időhiány nehezíti, van egy másik probléma is: maguk a páciensek sem tudnak megjegyezni túlságosan sok információt. Az orvosi rendelőben viszont minden egyes alkalommal sok új információt kell megjegyezni, ezért hasznos lehet, ha jegyzetelünk: írjunk le azt,ami fontos lehet számunkra.

Kérdezzük meg a kezelőorvosunkat arról is, hogy hol tudunk további információkat olvasni a betegségünkről és annak kezeléséről!

És még egy nagyon megfontolandó javaslat: a páciens dicsérje meg az orvosát, méltányolja és részletezze a kezelés során elért javulást, amikor csak teheti! Minden más emberi kapcsolathoz hasonlóan az orvos-beteg kapcsolatot is kölcsönösen alakítjuk. Ha tehát a beteg pozitív lépéseket tesz, akkor ez pozitív változásokat is eredményez. Amennyiben a beteg elismerően szól az orvosáról (pl. elmondja neki, hogy a legutóbbi javasolt gyógyszer milyen sokat segített), akkor ez jobbá teszi a találkozás légkörét, és elősegíti, hogy az orvos még jobban figyeljen a betegre.

Mit tehet a beteg az orvossal való találkozás után?

Az első tanács az, hogy a páciens amint kiváltja a gyógyszereit, és kézbe veszi a betegtájékoztatót, olvassa azt el figyelmesen, de ne ijedjen meg attól, amit abban olvashat!  Természetesen a gyógyszereknek lehetnek mellékhatásai. Valójában azonban a legtöbb mellékhatás ritka, és csak nagyon kevés betegnél jelentkezik. A betegtájékoztatóban viszont felsorolnak minden olyan mellékhatást, ami előfordulhat. Érdemes szem előtt tartanunk azt is, hogy mindennap különböző kockázatokkal élünk együtt a hétköznapokban is, például az, aki autóba ül, kockáztatja akár a halálos balesetet is. Bár ezt tudjuk, alegtöbbenmégsem szoktak úgy dönteni, hogy akkor nem is ülnek autóba. Ha azonban egy gyógyszerről olvassuk azt, hogy akár súlyos mellékhatása is lehet, akkor gyakran azonnal eldöntjük, hogy márpedig azt nem is használjuk. Tudnunk kell, hogy a gyógyszereknek lehetnek ugyan mellékhatásaik, ezek veszélye azonban eltörpül az előnyeik mellett – és csakis ezért lehetnek forgalomban.

Szintén nagyon fontos, hogy a gyógyszert csak az orvos által előírt adagban szedjük! Gyakran előfordul, hogy amikor valaki már jobban érzi magát, akkor abbahagyja a gyógyszereinek a szedését. Egy krónikus betegség esetében azonban a gyógyszereket is tartósan kell szedni ahhoz, hogy az állapotunk ne romoljon, vagy a gyógyulási folyamatban ne essünk vissza. Amennyiben valamilyen okból szeretnénk változtatni a gyógyszerelés előírt adagján, akkor ezt a kezelőorvosunkkal mindenképpen érdemes megbeszélni. Minden betegnek ajánlatos tüneti naplót vezetnie. Ezek a naplók arra szolgálnak, hogy rögzítsük bennük, milyen tüneteink mikor és milyen erősséggel jelentkeztek. A legtöbb tüneti napló nyomtatott formában is beszerezhető, egyre gyakoribbak azonban az okostelefonokon használható tüneti napló applikációk is. A tüneti napló nagyon hasznos segítség lehet az orvos számára, hiszen ezáltal rövid idő alatt is teljes képet kaphat arról, hogy hogyan alakult a beteg állapota az elmúlt időszakban. Persze nincs feltétlenül szükség előre gyártott tüneti naplókra, hiszen ilyeneket bárki készíthet magának is.

Napjainkban már sokan használnak számítógépet, internetet, sőt, manapság már van olyan generáció is, amelyik szinte a számítógép előtt nő fel, s így nagyon sok információhoz hozzájut.

Érdemes ezeket az információkat azoknak is megkeresniük, akikkisgyermekként még nem a számítógép előtt ültek. Saját betegségünkkel ugyanis annál hatékonyabban tudunk szembeszállni, minél többet tudunk róla. Érdemes tehát olyan, szakmailag hiteles internetes oldalakat olvasni, amelyekből többet tudhatunk meg a betegségünk okairól, lefolyásáról, a kezelési lehetőségekről és a javasolt életmódról. Számos ilyen hasznos oldal van az interneten – a két legnagyobb betegtájékoztató honlap a hazipatika.comés a webbeteg.hu– ezeken az oldalakonszinte minden betegségről rengeteg hasznos információt találhatunk (ilyen hasznos oldal a szegedi egyesület honlapja is, a psorinet.hu). Kifejezetten hasznos az is, hogyha betegszervezetekhez csatlakozunk. A hasonló problémákkal szembenéző emberek kölcsönösen tudják segíteni egymást.

Az előadó végül emlékeztetőül, vagyis összefoglaló gyanánt a legfontosabb tanácsok ismételten összegezte:

– Rendezzük az egészségügyi iratainkat időrendben egy mappába!
– Legyen nálunk a gyógyszereink listája!
– A rendelőben az aktuális panaszainkról, tüneteinkről beszéljünk először!
– Merjünk kérdezni a rendelőben!
– Dicsérjük meg az orvosunkat, amikor csak lehet!
– Vezessünk tüneti naplót!
– Tudjunk meg minél többet a betegségünkről és annak kezeléséről!
– Csatlakozzunk betegszervezetekhez!

 Az előadást követően hasznos párbeszéd alakult ki, melyben a tagok is elmondták tapasztalataikat, illetve kiegészítő információkat kaptak dr. Szabó Csanád klinikai pszichológustól is, aki szintén jelen volt az összejövetelen.


A találkozó részvevői Tóth Tiborné Márta előadásán (részletek)

Hozzászólás (0) Találatok: 346
   
   
© Copyright 2006 - 2017 Szegedi Pszoriázis Egyesület