A pszoriázis nem fertőző.
Egyformák vagyunk.

0
0
0
s2smodern

Rendkívüli esemény volt 2015. június 1-jén délelőtt a szegedi városháza házasságkötő termében. Nem volt váratlan, hiszen a hozzá kapcsolódó értesítéseket idejében megkapták az érintettek. Mégis: rendkívüli volt, különös volt, talán még egyedülálló is az eddigi önkormányzati gyakorlatban.

Szeged Megyei Jogú Város önkormányzatának Humán Közszolgáltatási Irodája ugyanis még május 21-én levélben tájékoztatta az önkormányzat fogyatékosügyi támogatási keretéből pénzbeli segítségre pályázó civil szervezeteket, hogy június elsején a polgármesteri hivatal házasságkötő termében kerül sor a támogatásban részesülő szervezetek kihirdetésére, a szerződések aláírására.

A Közgyűlés Foglalkoztatási, Szociális és Sportbizottsága az önkormányzati költségvetésből 31 civil szervezet között osztott szét öt millió forintot, segítve ezzel az egyesületek munkáját. Támogatást nyert egyesületünk, a Szegedi Pszoriázis Egyesület is.

A különös és megkapó az volt, hogy ezt az adminisztrációs műveletet (a szerződések aláírását)  a közszolgáltatási iroda és a foglalkoztatási-szociális-sportbizottság a támogatott szervezetek számára ünneppé tette, hogy Joób Márton, a bizottság elnöke, Kardos Irén bizottsági alelnök és Novkov Veszelinka, az iroda vezetője egy-egy szál bíborvörös rózsa, egy-egy kézfogás és az egyesületi munkát elismerő köszönöm kíséretében adták át a támogatás odaítéléséről szóló, díszes nyomatú hivatalos értesítést a meghívott civil szervezetek vezetőinek.

Nem csak az odaítélt támogatás esett jól, mind a harmincegy civil szervezetnek legalább annyit értek az elismerő szavak, a kézszorítás, a munka elismerése…

Köszönjük.


Az alkalmi ünnepségről: Farkas Katalin, a Humán Köszszolgáltatási Iroda dolgozója
köszönti a támogatást nyert szervezetek képviselőit (balra)
Az asztalnál ülnek: Kardos Irén, Szeged MJV Közgyűlése Foglalkoztatási,
Szociális és Sportbizottságának alelnöke, Joób Márton, a bizottság elnöke és
Novkov Veszelinka, az önkormányzat Humán Közszolgáltatási Irodájának vezetője

 
Ilyen is lehet a hivatalos értesítés...

A honlap tartalmának tökéletes megjelenítéséhez „sütiket" (cookie) alkalmazunk. A sütit bármikor elutasíthatja, törölheti is számítógépéről, de ez esetben nem biztos, hogy a honlap minden funkciója megjeleníthető. Részletesebben itt: Wikipédia.