A pszoriázis nem fertőző.
Egyformák vagyunk.

0
0
0
s2smodern

Az MTI jelenti: Budapest, 2018. március 14., szerda (OS) - A március 15-ei nemzeti ünnepünkhöz kapcsolódóan került sor a Jedlik Ányos-díjak átadására Budapesten. A díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala – korábbi nevén Magyar Szabadalmi Hivatal – elnökének kezdeményezésére az ipari és kereskedelmi miniszter alapította 1996-ban, a magyar szabadalmi rendszer létrehozásának 100 éves évfordulóján.

A Jedlik Ányos-díjjal a kimagaslóan sikeres feltalálói tevékenységet valamint a kiemelkedő színvonalú és hatékonyságú iparjogvédelmi munkásságot ismeri el a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala minden évben. Az idei Díjazottak között területük kiváló szakemberei: fejlesztő-feltaláló, vegyészmérnök, orvos, agrármérnök és tudománytörténész találhatóak.

Az eseményen megjelent és köszöntőt mondott Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és –szabályozásért felelős államtitkára és Łuszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke. Forrás.

Az idei díjazottak között van egyesületünk tiszteletbeli és alapító tagja, Dr. Kemény Lajos egyetemi tanár, az MTA doktora, a Szegedi Tudományegyetem Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinika vezetője. Tudományos munkássága a bőr immunrendszerére, a gyulladásos bőrbetegségek patogenézisére, a fotodermatológiára irányul. Közel száz kutatási és ipari projekt megvalósítója. Szakmai megbízatásai: a Magyar Dermatológiai Társulat elnöke volt, jelenleg a Magyar Immunológiai Társaság elnöke, az European Academy of Dermatology and Venerology vezetőségi tagja. Forrás.


jedlikanyosdijdijazottakA Jedlik Ányos-díj idei díjazottjai (balról jobbra): Lepsényi István a Nemzetgazdasági Minisztérium gazdaságfejlesztésért és -szabályozásért felelős államtitkára, mellette Volk Balázs, Juhász Sándor (Juhász Márton édesapja), Láng László, Kemény Lajos, Gazda István és Luszcz Viktor, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke. Forrás.

A honlap tartalmának tökéletes megjelenítéséhez „sütiket" (cookie) alkalmazunk. A sütit bármikor elutasíthatja, törölheti is számítógépéről, de ez esetben nem biztos, hogy a honlap minden funkciója megjeleníthető. Részletesebben itt: Wikipédia.