Szegedi Pszoriázis Egyesület

0
0
0
s2smodern
powered by social2s

A Szegedi Pszoriázis Egyesület közhasznú szervezet 2014. május 21-én megválasztott – sorrendben harmadik – elnökségének megbízatása idén május 21-ével lejár.

2019. május 22-én hivatalba lép a ma megválasztott, civil szervezetünk történelme során a 4. elnökség. 

Időszerű és szükséges tehát a mai tisztújító közgyűlésen új elnökséget választani, amely a következő öt évben irányítja és hordozza majd az egyesületi munkát, ahogyan a most búcsúzó csapat tette eddig. Úgy vélem, nem csupán tisztújításra van szükség, de fiatalításra is, hiszen a mostani elnökségben ketten már mindenképpen (még az egyesületünkben „uralkodó” átlag életkort is meghaladva) visszavonulót kell fújjunk: jómagam már a hetvenhetediket taposom, Balogh Ferencné elnökségi tagunk is a szépkorúak közé tartozik.

Az elmúlt öt év során – sajnálatos módon – a kaszás sem került el bennünket, 2016 júniusában távozott közülünk Hegyeshalmi László, aki súlyos betegen is, mindaddig, amíg mozgásképes volt, vállalta a munkát. Amikor hetekkel a szomorú esemény után halálhírét vettük, úgy döntöttünk, hogy erre a soron következő tisztújításig hátralevő mindösszesen mintegy másfél esztendőre már nem választunk egy új tagot, ne kelljen a közigazgatási eljárásokat végiggyalogolnunk. Zsikó Józsefné Marika személyében kaptunk segítséget, ő vállalta, hogy Balástyáról is beutazik Szegedre, az elnökségi összejövetelekre.

Vállalását pedig becsülettel teljesítette, egy-két kivétellel minden elnökségi összejövetelen segítette a munkánkat, télen is, nyáron is.

A tisztújítás pillanata előtt érdemes egy picit a most leköszönő elnökség háta mögé pillantani: mit is hagyunk örökül az új csapatnak? Egyesületi irattárunkban kutatva, engedelmetekkel összefoglalom a „honnan indultunk – hova jutottunk” kérdésre adható választ.

2014 májusában vettük át a stafétát a második elnökségtől. (Abban szerénységem szintén elnöki tisztséget töltött be, s velem volt néhai Hegyeshalmi László és Balogh Ferencné Etelka is, az akkori elnökhelyettes azóta már nem tagja egyesületünknek, az akkori titkár pedig régóta súlyos beteg, nem is jár közénk, bár tagja az egyesületnek.) Azonnal hozzáláttunk a munka folytatásához. Júniusban sikerült a törvényekkel összehangolt Alapszabályt menyújtani és beadni a Szegedi Törvényszékhez, és így bejegyzett egyesületté lettünk. Az év folyamán megszerveztünk négy egyesületi találkozót, októberre összehoztunk egy jubileumi kiadvány, hiszen az egyesület ebben az évben ünnepelte 10. évfordulóját annak, hogy a pikkelysömörös betegszervezet Szegeden megalakult és működött.

Rövidre fogva a szót, 2014-től máig összesen 32 egyesületi találkozót szerveztünk meg, s ezeknek az előkészítéséhez az elmúlt öt év során 38 elnökségi összejövetelt tartottunk. Az egyesületi találkozók közül 27 szolgálta az egészségtudatosságot, vagyis öt év alatt 27 szakorvosi, szakértői előadást sikerült az egyesületi tagság számára biztosítani.

Az elnökség nem csupán az egyesületi találkozók megszervezésével foglalkozott. Támogatásokkal sikerült öt csoportos kirándulást is megszervezni. Az alábbi táblázat mutatja, hogy az öt év alatt összesen 77 egyesületi tag számára biztosítottunk olyan kirándulást, amely tartalmában mindig az egyén egészséges közösségi érzésit igyekezett fejleszteni:

  • 2016. aug. 13. – Budapest, országház, Terror háza (25 fő)
  • 2017. aug. 12. – Budapest, budai vár, Mátyás-templom, sziklakórház (23 fő)
  • 2017. aug. 25. – hosszú hétvége Balatonfenyvesen (10 fő)
  • 2018. jún. 06. – Budapest, betegszervezetek találkozója (12 fő)
  • 2018. aug. 24. – hosszú hétvége Balatonfenyvesen (7 fő).

2015 tavaszán, elnökhelyettesünk, Kinyó Sándorné ötletét megvalósítva, megkezdtük Állapotfenntartó programunkat, amelynek lényege az, hogy az Elnökség adminisztrációs segítséget nyújt a megfelelő szakorvosi beutalóval rendelkező egyesületi tagoknak abban, hogy a balneoterápiás kezeléshez időpontot kapjanak, és TB-támogatással háromhetes kezelésre eljuthassanak a harkányi gyógyfürdőkórházba.

Igen sikeres volt az ötlet is, a kivitelezés is, ugyanis 2015-ben, már a program indulásakor 9 fő számára biztosítottuk a harkányi gyógyfürdői kezeléshez jutás adminisztrációs előkészítését, 2016-ban ez 12 fő számára sikerült, 2017-ben ezt a segítséget  21 egyesületi tagunk élvezhette, 2018-ban pedig 15 fő. Idén a mai tisztújító értekezletig már 5 egyesületi tag számára sikerült biztosítani a TB-támogatott gyógyfürdői kezelést. Összesítve, 2015–2019 között 62 egyesületi tagunk számára könnyítettük meg a balneoterápiás kezeléshez jutást.

A most leköszönő Elnökség 2014 óta minden évben komoly erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy a közhasznú egyesület működéséhez támogatókat szerezzen, támogatásokat, adományokat biztosítson. 2014 második félévében így sikerült 563.000 Ft támogatáshoz jutni, 2015-ben 638.000 Ft, 2016-ban 688.000 Ft, 2017-ben 805.000 Ft, 2018-ban 606.000 Ft támogatást kaptunk különböző forrásokhoz benyújtott pályázatok révén.

Ha mindezt összeadjuk, kiderül, hogy az elmúlt öt évben 3,300.000 Ft támogatást sikerült közhasznú egyesületünk számára biztosítani.

Idén, a helyünkbe lépő új elnökség számára megkönnyítendő a munkát, két pályázatot már benyújtottunk, az egyiknek az értéke 200.000 Ft, a másiké pedig 350.000 Ft.

Reméljük, sikerrel járnak ezek a pályázatok is.

Egyesületünknek nincs irodahelyisége, ezért már 2014 előtt is, azóta is mindig az aktuális egyesületi elnök lakása és lakcíme az egyesület székhelye. Az elmúlt öt évben irodahelyiséget nem, de néhány tárgyi „vagyonkát” sikerült szereznünk. Az elnöki munka segítéséhez vásároltunk egy mobiltelefonos (előfizetéses) SIM-kártyát, ez a mindenkori elnök 70-328-4777-es telefonszáma. 2015-ben önkormányzati támogatással vásároltunk egy Epson L550 típusú színes tintasugaras nyomtatót, ezzel készül azóta is A BŐR című hírlevelünk.  Egy tárgyi pályázaton indulva 2017-ben kaptunk egy asztali számítógépet (igaz: monitor és perifériák nélkül). Nagyjából ez az egyesület 2014 óta megszerzett vagyona (ide számolhatunk még egy kisebb értékű irodai tűzőgépet is).  

Viszont van egy elég jól felfejlesztett honlapunk! A Magyarországon működő, pszoriázisos betegekkel foglalkozó bejegyzett szervezetek és klubok (sajnos, nincs sok belőlük) közül a szegedi egyesület honlapja a leggazdagabb, leglátogatottabb. 2006 óta vagyunk fizetett szerveren. 2017 karácsonya előtt elkészült a honlap új felépítése is: azóta a reszponzív szerkezetének köszönhetően bármilyen méretű monitoron (asztali számítógép, laptop, táblagép vagy okostelefon) nehézségek nélkül követhetők a közreadott cikkek, tartalmak.

A mai napon (2019. április 26-án) 280 cím olvasható (vagyis ennyi oldal), mintegy 70 videó nézhető meg a psorinet.hu címen elérhető honlapon, amelynek teljes mérete mintegy 2,3 GB. A napi látogatók száma váltakozó, egészen a pár száztól, de volt, hogy ezer körül mértük a látogatók számát, akik mintegy 38-40 országból keresik fel oldalainkat (igaz, hogy csak magyarul „beszél” a psorinet.hu, de ez manapság, a gépi fordítások korában már nem akadály annak, aki hasznos cikket szeretne olvasni.  

Öt éve, pontosabban 2015. szeptember 10-én adtuk ki A BŐR című alkalmi hírlevelünk első számát. (Ennek a papír alapú hírlevélnek az elődje volt a Kapocs címen futott elektronikus hírlevél, amelynek első száma 2011. október 29-én jelent meg és amely mindössze 6 számot élt – 2013. április 15-ig. Ezek a számok ma is elérhetők a honlapunkon.) A BŐR teljes egészében kézimunkában készül, a cikkek írása, a teljes anyag tördelése, lektorálása, korrektúrája, nyomtatása, tűzése – mind önkéntes munka. 

Kedves egyesületi tagok, ezt az örökséget adjuk most át az új elnökségnek, azzal, hogy a továbbiakban is segítőkészen állunk az elnökség és a közhasznú szervezet rendelkezésére, hogy együttesen, közös erővel napról napra gyarapítsuk a fennállásának idén éppen 15. esztendejét ünneplő civil szervezet remélhető jövőbeni sikereit.

Tudjuk, hisszük: jó kezekbe helyezzük ma egyesületünket, fiatalabb, lendületesebb, nyilván munkabíróbb elnökség kezébe.

Sok sikert kívánok nektek ehhez!

Hullmann László,
az egyesület eddigi elnöke