Annak érdekében, hogy Önnek a legjobb élményt nyújtsuk, a psorinet.hu honlapon „sütiket" (cookie) használunk. Ha a továbbiakban a beállítások változtatása nélkül marad honlapunkon, akkor azt feltételezzük, hogy Ön elégedett azzal, amit a „süti" használatával a psorinet.hu weblapon megkap. A sütit természetesen bármikor elutasíthatja, törölheti is számítógépéről, de ez esetben nem biztos, hogy a honlap minden funkciója megjeleníthető. Részletesebben itt: Wikipédia. A jobb oldali (kék) gombra kattintva elutasítja a sütit, és úgy lép tovább.

A pszoriázis nem fertőző.
Egyformák vagyunk.

Az immár hagyományosnak tekinthető Úszók éjszakája rendezvényre idén is október 29-én került sor a szegedi Sportuszodában. A korábbi (tavalyi, tavalyelőtti) évekhez képest most időben, 18 órakor kezdődött a rendezvény, ugyanúgy, ahogyan a budapesti, debreceni és pécsi helyszíneken. (Szegeden az elmúlt két évben sehogyan sem sikerült a másik három egyetemi várossal összehangolt kezdést biztosítani, mindig három, három és fél órával későbbre sikeredett a rendezvény megtartása.)

A sokat javult szervezésnek köszönhetően látványosan nagyobb, jobb lett a részvételi hajlandóság is, az eredmény is: a több száz résztvevő majdnem 40 kilométert (39.400 métert) úszott a pikkelysömörös betegekért.

Köszönet a sok úszóiskolásnak, sportiskolásnak, vízipólós fiataloknak, fiú- és leánycsapatoknak és felkészítőiknek, köszönet azoknak a kedves szülőknek, akik a világnapi úszórevü kis és nagy, és nagyobb hőseit a rendezvényre küldték, elkísérték, vagy elengedték.

Az eseményről a szegedi TELIN TV Panoráma című műsorában tudósított. A felvétel facebook-oldalunkon tekinthető meg.

Képek a rendezvényről:

uszok_ejszakaja_2014_001
uszok_ejszakaja_2014_002
uszok_ejszakaja_2014_003
uszok_ejszakaja_2014_004
uszok_ejszakaja_2014_005
uszok_ejszakaja_2014_006
uszok_ejszakaja_2014_007
uszok_ejszakaja_2014_008
uszok_ejszakaja_2014_009
uszok_ejszakaja_2014_010
uszok_ejszakaja_2014_011
uszok_ejszakaja_2014_012
uszok_ejszakaja_2014_013
uszok_ejszakaja_2014_014
uszok_ejszakaja_2014_015
uszok_ejszakaja_2014_016
uszok_ejszakaja_2014_017
uszok_ejszakaja_2014_018
uszok_ejszakaja_2014_019
uszok_ejszakaja_2014_020
uszok_ejszakaja_2014_021
uszok_ejszakaja_2014_022
uszok_ejszakaja_2014_023
uszok_ejszakaja_2014_024
uszok_ejszakaja_2014_025
uszok_ejszakaja_2014_026
uszok_ejszakaja_2014_027
uszok_ejszakaja_2014_028
uszok_ejszakaja_2014_029
uszok_ejszakaja_2014_030
uszok_ejszakaja_2014_031
uszok_ejszakaja_2014_032
uszok_ejszakaja_2014_033
uszok_ejszakaja_2014_034
uszok_ejszakaja_2014_035
uszok_ejszakaja_2014_036
uszok_ejszakaja_2014_037
uszok_ejszakaja_2014_038
uszok_ejszakaja_2014_039
uszok_ejszakaja_2014_040
uszok_ejszakaja_2014_041
uszok_ejszakaja_2014_042
uszok_ejszakaja_2014_043
uszok_ejszakaja_2014_044
uszok_ejszakaja_2014_045
01/45 
start stop bwd fwd

 

Szóljon hozzá!

Hozzászólás beküldése vendégként

0
szabályok és használati feltételek.
  • Nincsenek hozzászólások